Egyetlen poszt

 2014.04.29. 18:59

Sziasztok!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam a tapasztalataimat. Sok olyan blog létezik, amelyeket rovarirtó cégek készítettek, amelyeknek gyakran az a célja, hogy meggyőzzék az olvasót, itt csak a rovarirtó segíthet. Nos, ez nem feltétlenül van így.

Előtörténet

A barátnőmnek sikerült hazavinnie néhány ágyi poloskát egy ottalvós lovastáborból, aminek a szervezésében részt vett. Bevallom, ekkor még mi sem tudtuk, hogy az ágyi poloska egyáltalán létezik. Csak az újra és újra megjelenő csípések kezdek gyanússá válni. Először persze azt hittük, hogy szúnyogcsípésről van szó, de a szúnyogriasztó nem segített (persze, hogy nem). Én pókcsípésre gyanakodtam, de a pók miért jönne rendszeresen? A következő ötlet az allergiás reakció volt. Persze ez is butaság volt. Észrevettük, hogy ha nálam alszunk, akkor nincs semmi gond.

Egyszer aztán előkerült egy bogár, amit a Kis állathatározó és az internet segítségével sikerült azonosítani. Ekkor kezdődött a tortúra. Persze minden megelőzés ellenére a bogárvész nálam is felütötte a fejét. Sokáig gondolkodtunk rajta, hogy mit tegyünk. Szakembert hívjunk, vagy házi megoldásokat alkalmazzunk? Az utóbbi mellett döntöttünk. Nem kevés próbálkozás után végre sikerült megtalálni a biztos módszert a kiirtásukra. Így ma már mind a két lakás bogármentes.

Mit kell tudni az ágyi poloskáról?

Az ágyi poloska egy kis rohadék. Nagyon pici bogárféleség, ami nagyon ügyesen el tud bújni. Éjjel pedig jön vért szívni. Vérszívás közben a befecskendezett érzéstelenítő és véralvadásgátló okoz irritációt, ami azonnal vagy pár óra múltán rémes viszkető, duzzadt csípésnyomot hagy. A poloska nem szívbajos, amíg meg nem találja az ért, addig próbálkozik, így előfordul egymás mellett több csípés is. Gyorsan szaporodik, a szaporodáshoz egy bogár is elég. Fehér/sárgás tojásokat rak, amelyekből kikel az új egyed, és az is jön szívni. Nem is mennék mélyebbre a lelki világukban, mert nem érdekes.

A lényeg az, hogy ha gyanúnk támad, akkor az ágyat és közvetlen környezetét aprólékosan át kell vizsgálnunk. Nem szabad semmi rejtett zugot kihagyni. Ha megtaláljuk a fészket, akkor egyből látni fogjuk, hogy mi is rágcsál bennünket éjszaka. Ha sokáig nem jutnak vérhez, akkor hajlamosak nappal is támadni.

Állítólag a poloska esetében találhatunk az ágyban ürüléket, esetleg éjszaka összenyomott bogarat, amelyből 1 cm átmérőjű vérfolt képződik a lepedőn. Én ilyeneket nem tapasztaltam. Talán azért nem, mert nem vártam meg, hogy túl nagy legyen a populáció. Ha gyanúnk van, akkor keresgéljünk, és kiderül, hogy poloskával állunk-e szemben. Egyébként bolha esetén is ugyanez a szisztéma.

Hiedelmek a poloskákról

  • Nem lehet tőlük megszabadulni. DEHOGYNEM!
  • Ki kell dobni az ágyat/matracot. NEM, DEHOGY!
  • Csak szakember segíthet. NEM FELTÉTLENÜL.
  • Én védett vagyok, mert takarítok rendszeresen. SAJNOS NEM ÉRDEKLI A POLOSKÁKAT A REND ÉS TISZTASÁG.

Amiért itt vagy, azaz hogyan nyírjuk ki a kis dögöket?

Én már két lakásban legyőztem a bogarakat. Tudom miről beszélek. Nem kell kidobni a matracot, se az ágyat. Szeretik a poloskákat sokkal keményebbnek beállítani, mint amilyenek. Nem kell annyira megijedni. Meg lehet tőlük szabadulni, de pontos munka kell hozzá.

Nyilván az ágy környéke a problémás. Itt minden textil jellegű cuccot ki kell mosni legalább 60 fokon. Ha van a közelben ruhásszekrény, akkor az összes ruhát is ki kell mosni. Amit nem lehet kimosni (pl. könyvek), azt kukás zsákba, sittes zsákba (építkezési törmeléknek készített erős falú műanyag zsák) kell eltenni 4 hónapra. Kimászni ne tudjanak, a zacskót kirágni nem képesek. Maradjanak a zacskók szobahőmérsékleten. Ne vidd le a pincébe, mert ott hibernálhatják magukat, és testhőt érzékelve újra felébrednek. Nyáron tedd ki a napra, a hőt nem bírják, úgy hamarabb kinyiffannak. Pont a napra kitevés miatt célszerű fekete zsákot használni. Ha legyen a zsákon belül jó kis trópusi klíma. :)

Az ágy 2 méter sugarú környéke a legfertőzöttebb (de az egész szobát célszerű leirtani). Itt kell a legnagyobb melót végezni. Irtószer kell. A Protect, Chemotox, stb nem elég hatékony. Fölösleges pénzt ölni bele. Ipari cuccot nem adnak civilnek. Az egyetlen (nálam 2x bevált módszer) a BioKill (megvásárolható például a Kőházy festékboltokban, gazdaboltban, internetről, stb.). Ez egy folyadék, amit szét kell fújni. Nem szabad sajnálni. A falon, kárpiton, cseppmentesen szárad, nem kell félni tőle. Megjegyzem, hogy a BioKill sajnos csak fél literes kiszerelésben vásárolható. Elvileg van 5 literes gazdaságos kiszerelés is, de amikor én használtam, nem lehetett beszerezni.

A legfontosabb helyek: ágymatrac hajtásokban, varrások mellett, redőkben. Az ágykeret repedéseiben, toldásokban. A parketta szélénél, a szegélyekben. Bútorok toldásaiban, repedéseiben. Festmények háta, falvédő háta mögött. Falilámpa mögött, konnektorok mögött, stb. Ezeket a helyeket jól be kell fújni, falra is, mindenhova. A matracba, ágyba jó bőven. Ez a Biokill olyan cucc, hogy pár hétig ha a bogár esetleg túlélné, és átmegy rajta, akkor is pár perc alatt megdöglik. Éppen ezért célszerű az ajtónál kezdeni, irtáskor zárni az ajtót, nehogy elmeneküljön valahova. Ha az irtószer megszáradt, akkor után semmi felmosás 2-3 hétig.

A BioKill gyengesége, hogy a lerakott petét (tojást) nem öli meg. Ezek pedig 2-3 hét alatt kikelnek. Ezért a végső megoldáshoz egy második irtás is kell az első után 2-3-4 héttel. Ha valamelyik bogár túléli, akkor mikor majd menne vacsizni belőled, út közben fog kimúlni. Emiatt néha találni itt-ott döglött bogarat.

Az irtószer emberre (és melegvérű állatokra) ártalmatlan megszáradás után. Szaga gyenge, enyhén mentolos. Folyékony állapotban bőrre ne fújd (irritációt okozhat), ne lélegezd be, ne fújd evőeszközre, élelmiszerre, gyerekjátékra. A legfontosabb, ne sajnáld az időt, ne légy lusta, mert akkor inkább el se kezdd. Csináld végig rendesen, csak így mehetsz tutira. MINDENHOL befújni jó bőven. A padlót és a matracot is telibe.

Bevásárlólista

  • egy csomag 110 literes kukás zsák
  • 7-8 flakon (fél literes) BioKill (ebből legyen 2-3 pumpás, a többi lehet utántöltő)
  • 1-2 darab porvédő maszk (hogy ne tudd belélegezni a permetet)

Ezek elegendők egy hálószobára 2 irtásra. Ezek ára összesen kb. 12-15 ezer Ft. A Kőházy boltban 2014. februárjában 1400 Ft alatt volt a fél literes BioKill (pumpás és utántöltő is). Bővítés: kapható a Ferrokémiánál (és máshol is) 5 literek kannás kiszerelés 8-9 ezer Ft körüli áron. Ez esetben mindenképpen kell valamilyen permezetőgép.

Ha van a családban ilyen kicsi felpumpálós (sűrített levegős) kézi permetező, akkor azzal könnyebb. Ha nincs fájni fog a kezed a sok pumpálástól, de túlélhető.

Trükkök

Én a hálószoba ajtajába (a menekülők elkapására) csináltam bogárcsapdát, ami a következő módon néz ki. Az ajtó tokját körberagasztottam a széles dobozragasztó cellux-szal úgy, hogy a ragacsos réteg felfelé nézzen. Hogy a helyén maradjon a két szélét az ajtótokhoz ragasztottam festőszalaggal (TESA-val). A festőszalag nem hozza le a festéket (általában) a tokról, de jól ragad. A cellux pedig nagyon erős, így ha egy bogár át akarna futni rajta, beleragad. De a cellux ragacsos része nem érintkezik az ajtótokkal, így nem rongálja azt. Erre a trükkre nem lett volna szükségem, mert egy bogár se akart átfutni rajta. Gondoltam elmondom, hátha hasznos valakinek.

Ez egész irtás egy nap alatt kész lehet. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy amit ki lehet mosni, azt ki kell mosni. Még a paplant, párnát is. Ezeket ne fújjuk be irtószerrel.

Házi megoldás vagy szakember?

Ez az örök kérdés. Mit csinál egy szakember? Nagyjából ugyanezt. Befúj mindent irtószerrel. Amiben ő ügyesebb, az az, hogy neki profibb irtószere van, és van egy úgynevezett hideg ködgépe is. A stratégiája a következő. Befúj, majd olyan ködöt gerjeszt, ami irritálja a bogarakat, akik emiatt előjönnek, érintkeznek az irtószerrel, és szépen megdöglenek. A profi sem tud mit kezdeni a petékkel (100%-ban), ezért a garanciát csak a második irtás után vállalják. Egy profi ára körülbelül 15-20-25 ezer forint irtásonként. Hallottam olyanról, aki a második irtást olcsóbban csinálja 5-10 ezer forint áron.

Jól látható, hogy a házi megoldás olcsóbbnak tűnik. Azonban ha beleszámoljuk a mi munkaidőnket, akkor már nem biztos, hogy így van. A mi munkánk garanciája csupán az, hogy aprólékosabbak vagyunk.

Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy házilag kívánja kezelni a problémát, vagy szakembert hív. Ha az utóbbit választjuk, akkor érdeklődjünk fórumokon, gyakorikérdések-en, hogy melyik a jó szakember. Olvasni olyasmit is, hogy 5-6 irtás után is voltak csípések, vagy hogy a szakembernek nem volt ködgépe, stb. Csak olyat válasszunk, aki garanciát is vállal a munka után.

Sok sikert az irtáshoz, kommentben lehet kérdezni. Válaszolok 24 órán belül.

 

süti beállítások módosítása